Belépés

Bejelentkezve oldalunkon, nyomon követheti korábbi oltásait, ellenőrizheti meglévő oltásainak ciklusát, új időpontot foglalást, vagy módosíthatja a meglévőt.

Még nincs fiókja?

Regisztráció

Van már felhasználója?

Utazás előtti & Egészségvédelmi védőoltások

Orvosi rendelőnkben a legmagasabb szakmai színvonalon az utazásokkal kapcsolatos kötelező, illetve ajánlott védőoltásokon kívül több betegség megelőzését szolgáló védőoltás is megkapható.

Gyakori kérdések


PCR TESZT:
19 500 FT 15 000 FT

Kiváltja a karantént. Elsőként jelez.

A PCR a többi tesztnél korábbi stádiumban képes felismerni, ha valaki már megfertőződött, emellett érzékenyebb az antigén tesztnél – ezért is ez az egyetlen tesztfajta, amit elfogadnak utazáshoz, munkához, vagy a karantén kiváltására.

Ha már súlyos tünetei vannak (láz, elesett általános állapot, izomfájdalom, nagyfokú erőtlenség, köhögés, fulladás), akkor is PCR vizsgálat elvégzésére van szükség – kérjük, először azonban a háziorvosát hívja fel telefonon, hogy az érvényes eljárási rend szerint intézkedni tudjon.

A PCR a jó választás akkor is, ha Ön átesett a betegségen, de legfeljebb 14 napja tünetmentes, és szeretne róla meggyőződni, hogy már nem fertőz.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!

A PCR teszt polimeráz láncreakción alapuló teszt, mely a vírus RNS-ét mutatja ki.

Két helyről veszünk mintát minden esetben: az orrban, illetve a garatban (hétköznapi szóhasználattal élve a torokban) található nyálkahártyáról. A mintavétel mindkét helyen néhány másodpercig tart - egy kis kellemetlen érzéssel járhat, fájdalommal azonban nem.

Kérjük, ha beteg, semmiképp se jöjjön a rendelőbe - beteg pácienseken nem végzünk sem tesztet, sem oltást. Fontos, hogy a mintavétel előtti 3 órában semmiképp ne egyen, igyon, dohányozzon vagy rágózzon. Szintén tilos fogat mosni, szájat öblíteni – akár tiszta vízzel is - cukorkát vagy bármilyen más szájfrissítőt használni.

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

A PCR teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 24 órán belül (hétköznaponként budapesten 12 órán belül). Ha ennél később kapja meg az eredményt, a teszt teljes árát visszatérítjük Önnek, kivéve, ha ünnepnapról van szó, vagy ha a labor speciális teszteket tart szükségesnek az Ön mintája alapján, és ez okozza a késedelmet. Természetesen ez esetben értesítjük Önt, és a kiegészítő tesztekért nem számítunk fel semmilyen extra költséget.

Mivel egyik teszt sem mutatja ki 100%-os pontossággal a fertőzést, ha biztosra akar menni, javasolt az ismétlés legalább 48 óra különbséggel. Határátlépés miatti karantén kiváltásához, illetve a legtöbb hivatalos ügyben két negatív tesztre van szükség (bővebben l. a következő kérdést).

Ahhoz, hogy felmentsék az utazást követő házi karantén alól, két negatív tesztet kell bemutatnia – ezek között legalább 48 órának kell eltelnie, és az eredmény legfeljebb 5 napos lehet. Az eredményeket e-mail-ben kell a területileg illetékes kerületi, illetve járási járványügyi hatósághoz eljuttatni. A hatóság ezt követően szintén e-mailben küld határozatot a felmentésről: csak ezután hagyhatjuk el a karantént, illetve vehetjük le az ajtóról a piros cédulás figyelmeztetést. Az általunk kiadott negatív eredmények tehát önmagukban a karantén kötelezettség alól nem mentesítenek.

Igazolt fertőzés miatti hatósági karantén esetén ellenőrző teszt a jelenlegi eljárásrend szerint nem szükséges, a karantén automatikusan feloldódik a pozitív tesztet követő 10. napon.

Ha voltak tünetei, és azok 8-14 nappal a PCR teszt előtt kezdődtek, negatív PCR eredmény esetén érdemes lehet antitest tesztet végezni, hogy kiderüljön, korábban beteg volt-e, vagy esetleg nem is volt fertőzött, és a tüneteket mégsem a Covid-19 okozta. Ez azoknak lehet fontos, akikkel Ön a megelőző időszakban találkozott: ha az antitest teszt is negatív, nem kell attól tartaniuk, hogy elkaphatták Öntől a betegséget.

  • A megadott adatok pontosságáért a páciens vállalja a felelősséget – ha nem egyeznek a helyszínen bemutatott igazolványán szereplő személyes adataival, sajnos nem tudjuk elvégezni a tesztet. A kiállítás után bizonyos eredménylapokat nem áll módunkban megváltoztatni.
  • A foglalás nem adható át és nem tudunk több személyt tesztelni a lefoglalt időpontban.
  • Az e-mailben küldött eredmények kiküldéséért tudunk felelősséget vállalni, ez azonban nem terjed ki a címzett vagy annak e-mail-szolgáltatója, illetve egy harmadik fél által esetleges okozott technikai problémákra.
  • Amenniben a tesztet a páciens hibájából nem lehet lefolytatni – például nem tartotta be a 3 órás evési tilalmat a tesztelés előtt - a teszt költségét nem áll módunkban visszatéríteni.
  • Szintén fenntartjuk a jogot, hogy ha a páciens jogtalanul vesz igénybe kedvezményt a teszttel kapcsolatban, akkor az adott összeget utólag kiszámlázzuk, illetve hogy a tesztelést bármilyen okból, indoklás nélkül megtagadjuk.
  • Lemondásokat a teszt előtti estéig tudunk fogadni. Amennyiben a páciens nem jön el a lefoglalt időpontra és nem jelzi ezt, fenntartjuk a jogot, hogy a rendelt termékek árának 50%-át kiszámlázzuk a páciensnek.


PoC SZEROLÓGIAI ANTITEST TESZT:
11 000 FT

Megmutatja, ha korábban elkapta a fertőzést vagy szervezete megfelelően reagál a védőoltásra.

Az antitest, vagy más néven szerológiai teszt akkor javasolt, ha a beteg már legalább 14 napja tünetmentes – a PCR vizsgálat ugyanis ilyenkor már nem mutatja ki a fertőzést. Szintén ezt a tesztet szokták használni, ha a páciensnek nincs és nem is volt semmilyen tünete, de tudni akarja, hogy korábban esetleg átesett-e a fertőzésen.
Ezen felül antitest teszttel ellenőrizhető, hogy megfelelő-e a védőoltás után kialakuló immunválasz.
.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!

Az antitest teszt a vírus ellen termelődött ellenanyagokat mutatja ki, vérmintából.

A POC (Point of Care) tesztek olyan laboratóriumi vizsgálatok, amelyek az ellátás helyszínén (orvosi rendelő, sürgősségi vizsgálóhelyiség, akár mentőgépkocsi) azonnal végezhetőek.

Előnye, hogy a kis mintából azonnali eredményeket szolgáltat (TAT: 1-10 perc, ritkábban 15 perc).

Az antitest teszttel kapcsolatban semmilyen megkötés nincs: nem kell éhgyomorra elvégezni, és inni is bármit lehet. Amennyiben lehetséges azonban, kérjük, a vizsgálat napján esetleg esedékes gyógyszereit inkább a mintavétel után vegye be.

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

Az antitest teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 15 percen belül.

Ha Ön igazoltan fertőzött volt és csak az ellenanyag szintjére kíváncsi, akkor egyetlen teszt mindenképpen elegendő. Amennyiben Ön – bár ezt pozitív teszt soha nem igazolta – szinte biztos benne, hogy átesett a betegségen, negatív eredmény esetén érdemes lehet egy második antitest-tesztet csináltatni, hogy minden kétséget kizárólag biztos lehessen az eredményben. Ebben az esetben legalább 5 napot érdemes várni a második alkalom előtt.

Ez a fajta teszt nem alkalmas a karantén kiváltására, ha ilyen célból csináltatna tesztet, válassza a PCR-tesztet.

Ha voltak tünetei, és azok 8-14 nappal a tesztelés időpontja előtt kezdődtek, érdemes lehet a negatív eredménnyel záruló PCR teszt után végezni el egy antitest tesztet, hogy kiderüljön, korábban beteg volt-e, vagy esetleg nem is volt fertőzött, és a tüneteket mégsem a Covid-19 okozta. Ez azoknak lehet fontos, akikkel Ön a megelőző időszakban találkozott: ha az antitest teszt is negatív, nem kell attól tartaniuk, hogy elkaphatták Öntől a betegséget.

  • A megadott adatok pontosságáért a páciens vállalja a felelősséget – ha nem egyeznek a helyszínen bemutatott igazolványán szereplő személyes adataival, sajnos nem tudjuk elvégezni a tesztet. A kiállítás után bizonyos eredménylapokat nem áll módunkban megváltoztatni.
  • A foglalás nem adható át és nem tudunk több személyt tesztelni a lefoglalt időpontban.
  • Az e-mailben küldött eredmények kiküldéséért tudunk felelősséget vállalni, ez azonban nem terjed ki a címzett vagy annak e-mail-szolgáltatója, illetve egy harmadik fél által esetleges okozott technikai problémákra.
  • Szintén fenntartjuk a jogot, hogy ha a páciens jogtalanul vesz igénybe kedvezményt a teszttel kapcsolatban, akkor az adott összeget utólag kiszámlázzuk, illetve hogy a tesztelést bármilyen okból, indoklás nélkül megtagadjuk.


ANTIGÉN TESZT:
8 900 FT

Ha a jelenlegi fertőzöttség a kérdés, és a gyorsaság a legfontosabb.

A közel PCR-pontosságú, nagy érzékenységű antigén-teszt általában 15 perc alatt kész van, így mindenképpen ezt ajánljuk, ha fontos az időtényező. Ha valaki megfertőződik, a PCR teszt ezt néhány nappal az itt bemutatott antigén teszt előtt jelzi, ezért gyakori, hogy valaki egyszerre kéri mindkettőt– így az első eredmény hamar megvan, és másnap, amikor a PCR is elkészül, árnyaltabb lehet a kép.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!


Egy olyan antigén tesztet használunk, mely közvetlenül a vírus pillanatnyi jelenlétét mutatja ki.

Minden esetben az orrban található nyálkahártyáról veszünk mintát. A mintavétel néhány másodpercig tart - egy kis kellemetlen érzéssel járhat, fájdalommal azonban nem.

Kérjük, ha beteg, semmiképp se jöjjön a rendelőbe - beteg pácienseken nem végzünk sem tesztet, sem oltást. Fontos, hogy a mintavétel előtti 3 órában semmiképp ne egyen, igyon, dohányozzon vagy rágózzon. Szintén tilos fogat mosni, szájat öblíteni – akár tiszta vízzel is - cukorkát vagy bármilyen más szájfrissítőt használni.

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

Az antigén teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 15 percen belül.

Amennyiben nincsenek tünetei, a teszt mégis pozitív lett, és teljesen biztosra szeretne menni az eredménnyel kapcsolatban, érdemes lehet egy PCR-tesztet is csináltatni az antigén teszt után. Tünetektől függetlenül érdemes lehet az antigén után PCR-tesztet is csináltatni, ha maximális biztonságra törekszik, és az antigén teszt negatív lett.

Ez a fajta teszt nem alkalmas a karantén kiváltására, ha ilyen célból csináltatna tesztet, válassza a PCR-tesztet.

Az antigén tesztet az antitest teszttel szokták kombinálni amikor a gyorsaság fontos, de árnyaltabb képet szeretne kapni a páciens, mivel mindkettő 15 perc alatt kész van, de az előbbi a pillanatnyi, míg utóbbi a korábbi fertőzöttséget vizsgálja.
Ha az antigén teszt pozitív, de az antitest negatív, akkor például alighanem friss fertőzésről van szó – fordított esetben viszont valószínűleg a páciens átesett a fertőzésen, de már meggyógyult és nem fertőz.

  • A megadott adatok pontosságáért a páciens vállalja a felelősséget – ha nem egyeznek a helyszínen bemutatott igazolványán szereplő személyes adataival, sajnos nem tudjuk elvégezni a tesztet. A kiállítás után bizonyos eredménylapokat nem áll módunkban megváltoztatni.
  • A foglalás nem adható át és nem tudunk több személyt tesztelni a lefoglalt időpontban.
  • Az e-mailben küldött eredmények kiküldéséért tudunk felelősséget vállalni, ez azonban nem terjed ki a címzett vagy annak e-mail-szolgáltatója, illetve egy harmadik fél által esetleges okozott technikai problémákra.
  • Amenniben a tesztet a páciens hibájából nem lehet lefolytatni – például nem tartotta be a 3 órás evési tilalmat a tesztelés előtt - a teszt költségét nem áll módunkban visszatéríteni.
  • Szintén fenntartjuk a jogot, hogy ha a páciens jogtalanul vesz igénybe kedvezményt a teszttel kapcsolatban, akkor az adott összeget utólag kiszámlázzuk, illetve hogy a tesztelést bármilyen okból, indoklás nélkül megtagadjuk.

Időpontfoglalás, konzultáció


Lemondásokat a lefoglalt időpont előtti estéig tudunk fogadni. Amennyiben a páciens nem jön el az időpontra és időben nem jelzi ezt, fenntartjuk a jogot, hogy a regisztrációs díjat kiszámlázzuk a páciensnek.

Kérjük keresse fel ügyfélszolgálatunkat az [email protected] címen legkésőbb az időpontja előtti estén.

Weboldalunkon az Utazással kapcsolatos védőoltást igényelek menüpont alatt lehetőség van arra, hogy a célország kiválasztásával Pácienseink megtekintsék az általánosan ajánlott oltásokat. Fontos, hogy ez a lista a térség összes kapcsolódó vakcináját tartalmazza - az, hogy ezek közül mely oltások kerülnek beadásra, csak a szakkonzultáció során derül ki. Intézményünknél a konzultáció kötelező! Konzultációra időpontfoglalás kizárólag weboldalunkon lehetséges.

A konzultációra (azok megléte esetén) a korábbi oltásokról szóló igazolásokat szükséges elhozni, továbbá ha ön olyan betegséggel rendelkezik, amiről az oltóorvosnak tudnia kell, a leleteket is szíveskedjen magával hozni! Az oltási könyv hiánya nem jelent problémát.

Minden esetben szükséges időpontot foglalni weboldalunkon - fontos, hogy minden személy részére történjen időpontfoglalás!

Igen, általában a konzultációt követően rögtön beadjuk a megbeszélt oltásokat.

Igen, mindenkinek aki utazást tervez, vagy utazáshoz kapcsolódó oltást vesz fel kötelező a szakorvosi konzultáció. A díj magába foglalja a nemzetközileg elfogadott oltási kiskönyv kiállítását is.

Természetesen! A kapott oltásokat utólag bevezetjük önnek.

Ha ön egészségvédelmi oltást igényel (például influenza elleni oltást), akkor az időpont maximum 5-10 percet vesz igénybe. Ha utazási konzultáción vesz részt, akkor az időtartam általában 20-25 perc. Ez egyénileg változhat attól függően, hogy önnek miket szükséges átbeszélnie a szakorvossal.

Az időponton történő részvétel kizáró okai: láz, hőemelkedés egy héten belül, Covid-19 oltás két héten belül, erős hasmenés egy két napon belül. Az alábbi tünetek esetén tudjuk önt fogadni: enyhe köhögés, tüsszögés, orrfolyás, enyhe torokfájás, enyhe megfázás.

Amennyiben szeretné megtudni, hogy milyen ismétlő oltásokat szükéges felvennie, szíveskedjen az oltási könyvét lefotózva e-mailben elküldeni ügyfélszolgálatunk részére az [email protected] címen, hogy pontos választ tudjunk adni!

Jelenlegi állásfoglalás szerint két hetet szükséges várni Covid-19 és más oltások között. Ugyanez vonatkozik Covid19 fertőzést követő oltásra is.

Két éves kor alatti gyermek Hepatitis és Sárgaláz oltáson kívül más utazással kapcsolatos oltást nem kaphat. Két éves kor felett minden olyan oltást megkaphat, amit a szülők is.

Meningitis - abban az esetben javasolt, ha ön tanulni, dolgozni, önkénteskedni megy, és hosszú időn keresztül (heteken, hónapokon át) sok emberrel találkozik majd.

Veszettség - akkor javasoljuk, ha ön állatokkal fog foglalkozni, dolgozni (állatkertben / preparátorként /vadászni megy), VAGY ha hosszabb időre utazik civilizációtól távol eső területre, ahol harapást vagy karmolást követően nehézkes megoldani a két héten belüli oltást.

A COVID-19 oltás és más oltások között minimum két hét várakozás ajánlott Előgyengített kórokozós oltások esetében: vagy egy napon egyszerre, vagy min 4 hét különbséggel adhatóak (Sárgaláz, MMR, Bárányhimlő, Japánencephalitis, egyes Covid-19 vakcinák)


Egészségügyi védőoltások

Magánrendelőnkben a Gardasil 9 oltóanyag érhető el. A készítményt 3 adagos ütemezés szerint alkalmazzuk, 0., 2. és 6-12. hónapban; 1-1 adagban.

Árainkat az Árlista menüpontban tudja megtekinteni.

Nem kötelező, csak ajánlott, mivel meglévő fertőzést nem gyógyít utólag az oltás, így azt érdemes előbb kezeltetni és aztán az oltást felvenni.

A fennálló akut HPV fertőzés.


 Kullancsencephalitis


Magyarországon két oltóanyag van forgalomban. Az egyik oltóanyag külön kapható 1-12 éves korú gyerekeknek (ENCEPUR JUNIOR), illetve 12 éves kor feletti személyeknek (ENCEPUR ADULTS).

Az oltásokat (az első két adagot mindenképpen) célszerű a kullancsok tavaszi aktivitása előtt, azaz télen, fertőzésveszély-mentes időszakban elvégezni vagy megkezdeni.

Az alapimmunizálás 3 oltásból áll. Az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell beadni a 2. oltást, és ezt követő 9-12 hónap múlva a 3. oltást. Ezt követően 3 év múlva kell jönni, majd 50 éves kor alatt 5 évente, 50 éves kor felett pedig 3 évente ismételni. Amennyiben gyors védettség kialakítása szükséges akkor a 2. oltást, az elsőt követő 14. napon kell beadni.

Ha az alapimmunizálása megtörtént, úgy 8 éven belül nem kell újra kezdeni az oltási sort, elegendő egy oltást kapni majd 5 / 3 évente folytatni.

Árainkat az Árlista menüpontban tudja megtekinteni.

Nem, de az oltást megelőző 4 hétben nem lehet kullancscsípés, ellenkező esetben az oltást el kell halasztani.

A 4 héten belüli kullancscsípés.


 Hepatitis A és B


A kombinált oltás három lépésből áll, amit utazás előtt minimum hat héttel szükséges megkapni. Az 1985 után született magyar állampolgároknak azonban elegendő a Hep A, mivel a Hep B oltást iskolarendszerben megkapták. A Hepatitis A oltást elegendő két héttel az indulást megelőzően felvenni. Az utolsó dózist csak fél év elteltével, a hosszú távú védettség kialakulásához szükséges beadni. Ha ön kapott már oltást, de nem tudja hány alkalommal és hogyan: foglaljon konzultációra időpontot és szakorvosunk segít az oltási papírok értelmezésében, további oltások ütemezésében!


 Influenza


Minden 6 hónapnál idősebb gyermek megkaphatja a védőoltást.

Árainkat az Árlista menüpontban tudja megtekinteni.


Számlázás


Az időpontfoglalás során tudja rögzíteni számlával kapcsolatos igényét, vagy utólag az [email protected] e-mail címen tudja kérni ügyfélszolgálatunktól.

A szolgáltatást bankkártyával vagy készpénzben tudja rendezni, EP kártyával sajnos nem, azonban az Egészségpénztár részére ki tudjuk állítani a számlát.

A foglalási folyamat alkalmával az oltást nincs lehetőség előre kifizetni, a helyszínen bankkártyával és készpénzzel is tud fizetni.


Mik az oltás felvételének kizáró okai?

Bármely oltás kizáró oka az egy hónapon belüli Covid-19 fertőzés, egy héten belüli lázas állapot, hőemelkedés, hányás, erős hasmenés.


4 héten belüli kullancscsípés.

Sürgős esetekben, harapást követően szíveskedjen a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (ÁNTSZ) fordulni!

Ha gyermeket szeretne vállalni 6 hónapon belül, tojás- vagy csirkehús allergia, biológiai terápia, tartós immunhiányos állapot, terhesség, szoptatás.

Terhesség vagy szoptatás

Ha gyermeket szeretne vállalni 6 hónapon belül, terhesség vagy szoptatás.

Akut HPV fertőzés.

Magyar állampolgároknak nincs lehetőségünk gyermekkori kötelező oltásokat beadni. Kérjük vegye fel a kapcsolatot a lakcíméhez tartozó területileg illetékes gyermekorvossal!