COVID-19 TESZTEK

Tudja meg Ön is, hogy fertőződött, illetve fertőzhet-e!

Háromféle tesztet is kínálunk, hogy mindenképp megtalálja, amire a leginkább szüksége van.
➕ Jelentkezés időpontra

PCR TESZT: 19 500 FT 13 999 FT

Kiváltja a karantént. Elsőként jelez.

A PCR a többi tesztnél korábbi stádiumban képes felismerni, ha valaki már megfertőződött, emellett érzékenyebb az antigén tesztnél – ezért is ez az egyetlen tesztfajta, amit elfogadnak utazáshoz, munkához, vagy a karantén kiváltására.

Ha már súlyos tünetei vannak (láz, elesett általános állapot, izomfájdalom, nagyfokú erőtlenség, köhögés, fulladás), akkor is PCR vizsgálat elvégzésére van szükség – kérjük, először azonban a háziorvosát hívja fel telefonon, hogy az érvényes eljárási rend szerint intézkedni tudjon.

A PCR a jó választás akkor is, ha Ön átesett a betegségen, de legfeljebb 14 napja tünetmentes, és szeretne róla meggyőződni, hogy már nem fertőz.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!

Pontosan hogyan működik?

A PCR teszt polimeráz láncreakción alapuló teszt, mely a vírus RNS-ét mutatja ki.

Hogyan vesznek mintát?

Két helyről veszünk mintát minden esetben: az orrban, illetve a garatban (hétköznapi szóhasználattal élve a torokban) található nyálkahártyáról. A mintavétel mindkét helyen néhány másodpercig tart - egy kis kellemetlen érzéssel járhat, fájdalommal azonban nem.

Mire ügyeljek a teszt előtt?

Kérjük, ha beteg, semmiképp se jöjjön a rendelőbe - beteg pácienseken nem végzünk sem tesztet, sem oltást. Fontos, hogy a mintavétel előtti 3 órában semmiképp ne egyen, igyon, dohányozzon vagy rágózzon. Szintén tilos fogat mosni, szájat öblíteni – akár tiszta vízzel is - cukorkát vagy bármilyen más szájfrissítőt használni.

Mi történik, ha mégsem tudok elmenni, vagy kések?

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

Hogyan és mikor kapom meg az eredményemet?

A PCR teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 24 órán belül (hétköznaponként budapesten 12 órán belül). Ha ennél később kapja meg az eredményt, a teszt teljes árát visszatérítjük Önnek, kivéve, ha ünnepnapról van szó, vagy ha a labor speciális teszteket tart szükségesnek az Ön mintája alapján, és ez okozza a késedelmet. Természetesen ez esetben értesítjük Önt, és a kiegészítő tesztekért nem számítunk fel semmilyen extra költséget.

Egy vagy két tesztre van szükségem?

A PCR teszt hátránya, hogy nem 100%-ban mutatja ki a betegséget, ezért ha biztosra akar menni, javasolt az ismétlés legalább 48 óra különbséggel. A karantén kiváltásához, illetve a legtöbb hivatalos ügyben két negatív tesztre van szükség (bővebben l. a következő kérdést).

Hogyan és mikor hagyhatom el a karantént?

Ahhoz, hogy felmentsék a házi karantén alól, két negatív tesztet kell bemutatnia – ezek között legalább 48 órának kell eltelnie, és az eredmény legfeljebb 5 napos lehet. Az eredményeket e-mail-ben kell a területileg illetékes kerületi, illetve járási járványügyi hatósághoz eljuttatni. A hatóság ezt követően szintén e-mailben küld határozatot a felmentésről: csak ezután hagyhatjuk el a karantént, illetve vehetjük le az ajtóról a piros cédulás figyelmeztetést. Az általunk kiadott negatív eredmények tehát önmagukban a karantén kötelezettség alól nem mentesítenek.

Milyen helyzetben lehet értelme a PCR teszt(ek) után másfajta tesztet is elvégezni?

Ha voltak tünetei, és azok 8-14 nappal a PCR teszt előtt kezdődtek, negatív PCR eredmény esetén érdemes lehet antitest tesztet végezni, hogy kiderüljön, korábban beteg volt-e, vagy esetleg nem is volt fertőzött, és a tüneteket mégsem a Covid-19 okozta. Ez azoknak lehet fontos, akikkel Ön a megelőző időszakban találkozott: ha az antitest teszt is negatív, nem kell attól tartaniuk, hogy elkaphatták Öntől a betegséget.

Milyen praktikus információkat érdemes még tudnom a Nemzetközi Oltóközpont
PCR-tesztjével kapcsolatban?

  • A megadott adatok pontosságáért a páciens vállalja a felelősséget – ha nem egyeznek a helyszínen bemutatott igazolványán szereplő személyes adataival, sajnos nem tudjuk elvégezni a tesztet. A kiállítás után bizonyos eredménylapokat nem áll módunkban megváltoztatni.
  • A foglalás nem adható át és nem tudunk több személyt tesztelni a lefoglalt időpontban.
  • Az e-mailben küldött eredmények kiküldéséért tudunk felelősséget vállalni, ez azonban nem terjed ki a címzett vagy annak e-mail-szolgáltatója, illetve egy harmadik fél által esetleges okozott technikai problémákra.
  • Amenniben a tesztet a páciens hibájából nem lehet lefolytatni – például nem tartotta be a 3 órás evési tilalmat a tesztelés előtt - a teszt költségét nem áll módunkban visszatéríteni.
  • Szintén fenntartjuk a jogot, hogy ha a páciens jogtalanul vesz igénybe kedvezményt a teszttel kapcsolatban, akkor az adott összeget utólag kiszámlázzuk, illetve hogy a tesztelést bármilyen okból, indoklás nélkül megtagadjuk.
  • Lemondásokat a teszt előtti estéig tudunk fogadni. Amennyiben a páciens nem jön el a lefoglalt időpontra és nem jelzi ezt, fenntartjuk a jogot, hogy a rendelt termékek árának 50%-át kiszámlázzuk a páciensnek.

➕ Jelentkezés időpontra

ICHROMA™ PoC ANTITEST TESZT: 11 000 FT

Megmutatja, ha korábban elkapta a fertőzést vagy szervezete megfelelően reagál a védőoltásra.

Az antitest, vagy más néven szerológiai teszt akkor javasolt, ha a beteg már legalább 14 napja tünetmentes – a PCR vizsgálat ugyanis ilyenkor már nem mutatja ki a fertőzést. Szintén ezt a tesztet szokták használni, ha a páciensnek nincs és nem is volt semmilyen tünete, de tudni akarja, hogy korábban esetleg átesett-e a fertőzésen.
Ezen felül antitest teszttel ellenőrizhető, hogy megfelelő-e a védőoltás után kialakuló immunválasz.
.

Amennyiben védettségi igazolványt szeretne, az alábbi módon járjon el.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!

Pontosan hogyan működik?

Az antitest teszt a vírus ellen termelődött ellenanyagokat mutatja ki, vérmintából.

A POC (Point of Care) tesztek olyan laboratóriumi vizsgálatok, amelyek az ellátás helyszínén (orvosi rendelő, sürgősségi vizsgálóhelyiség, akár mentőgépkocsi) azonnal végezhetőek.

Előnye, hogy a kis mintából azonnali eredményeket szolgáltat (TAT: 1-10 perc, ritkábban 15 perc).

Mire ügyeljek a teszt előtt?

Az antitest teszttel kapcsolatban semmilyen megkötés nincs: nem kell éhgyomorra elvégezni, és inni is bármit lehet. Amennyiben lehetséges azonban, kérjük, a vizsgálat napján esetleg esedékes gyógyszereit inkább a mintavétel után vegye be.

Mi történik, ha mégsem tudok elmenni, vagy kések?

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

Hogyan és mikor kapom meg az eredményemet?

Az antitest teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 15 percen belül.

Egy vagy két tesztre van szükségem?

Ha Ön igazoltan fertőzött volt és csak az ellenanyag szintjére kíváncsi, akkor egyetlen teszt mindenképpen elegendő. Amennyiben Ön – bár ezt pozitív teszt soha nem igazolta – szinte biztos benne, hogy átesett a betegségen, negatív eredmény esetén érdemes lehet egy második antitest-tesztet csináltatni, hogy minden kétséget kizárólag biztos lehessen az eredményben. Ebben az esetben legalább 5 napot érdemes várni a második alkalom előtt.

Hogyan és mikor hagyhatom el a karantént?

Ez a fajta teszt nem alkalmas a karantén kiváltására, ha ilyen célból csináltatna tesztet, válassza a PCR-tesztet.

Milyen helyzetben lehet értelme az antitest teszttel együtt másfajta tesztet is elvégezni?

Ha voltak tünetei, és azok 8-14 nappal a tesztelés időpontja előtt kezdődtek, érdemes lehet a negatív eredménnyel záruló PCR teszt után végezni el egy antitest tesztet, hogy kiderüljön, korábban beteg volt-e, vagy esetleg nem is volt fertőzött, és a tüneteket mégsem a Covid-19 okozta. Ez azoknak lehet fontos, akikkel Ön a megelőző időszakban találkozott: ha az antitest teszt is negatív, nem kell attól tartaniuk, hogy elkaphatták Öntől a betegséget.

Milyen praktikus információkat érdemes még tudnom a Nemzetközi Oltóközpont antitest-tesztjével kapcsolatban?

  • A megadott adatok pontosságáért a páciens vállalja a felelősséget – ha nem egyeznek a helyszínen bemutatott igazolványán szereplő személyes adataival, sajnos nem tudjuk elvégezni a tesztet. A kiállítás után bizonyos eredménylapokat nem áll módunkban megváltoztatni.
  • A foglalás nem adható át és nem tudunk több személyt tesztelni a lefoglalt időpontban.
  • Az e-mailben küldött eredmények kiküldéséért tudunk felelősséget vállalni, ez azonban nem terjed ki a címzett vagy annak e-mail-szolgáltatója, illetve egy harmadik fél által esetleges okozott technikai problémákra.
  • Szintén fenntartjuk a jogot, hogy ha a páciens jogtalanul vesz igénybe kedvezményt a teszttel kapcsolatban, akkor az adott összeget utólag kiszámlázzuk, illetve hogy a tesztelést bármilyen okból, indoklás nélkül megtagadjuk.

➕ Jelentkezés időpontra

ANTIGÉN TESZT: 8 900 FT

Ha a jelenlegi fertőzöttség a kérdés, és a gyorsaság a legfontosabb.

A közel PCR-pontosságú, nagy érzékenységű antigén-teszt általában 15 perc alatt kész van, így mindenképpen ezt ajánljuk, ha fontos az időtényező. Ha valaki megfertőződik, a PCR teszt ezt néhány nappal az itt bemutatott antigén teszt előtt jelzi, ezért gyakori, hogy valaki egyszerre kéri mindkettőt– így az első eredmény hamar megvan, és másnap, amikor a PCR is elkészül, árnyaltabb lehet a kép.

Fontos: külső adatszolgáltatási kötelezettségünk miatt bizonyos esetekben szükséges, hogy fizikailag igazolja, megfelelő adatokat adott meg a foglalás során (TAJ-szám, egyéb azonosító). Amennyiben nem tudja vagy kívánja bemutatni az okmányt, a tesztet sajnos nem tudjuk elvégezni!

Pontosan hogyan működik?

Egy olyan antigén tesztet használunk, mely közvetlenül a vírus pillanatnyi jelenlétét mutatja ki.

Hogyan vesznek mintát?

Minden esetben az orrban található nyálkahártyáról veszünk mintát. A mintavétel néhány másodpercig tart - egy kis kellemetlen érzéssel járhat, fájdalommal azonban nem.

Mire ügyeljek a teszt előtt?

Kérjük, ha beteg, semmiképp se jöjjön a rendelőbe - beteg pácienseken nem végzünk sem tesztet, sem oltást. Fontos, hogy a mintavétel előtti 3 órában semmiképp ne egyen, igyon, dohányozzon vagy rágózzon. Szintén tilos fogat mosni, szájat öblíteni – akár tiszta vízzel is - cukorkát vagy bármilyen más szájfrissítőt használni.

Mi történik, ha mégsem tudok elmenni, vagy kések?

Amennyiben azonban legkésőbb az időpontot megelőző munkanapon jelzi, hogy az mégsem felel meg (például mert Ön rosszul érzi magát, belázasodott), időpontját díjmentesen módosítjuk. Ha viszont előzetes bejelentés nélkül hagyja ki az időpontot, az előre befizetett árat már sajnos nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben nem történt előzetes fizetés, akkor is fenntartjuk a jogot, hogy kiszámlázzuk az igényelt tételek 50%-át
Ha több mint fél óra különbséggel érkezik az egyeztetett időponthoz képest, a tesztet a forgalom függvényében tudjuk elvégezni – így esetleg hosszabban kell várnia.

Hogyan és mikor kapom meg az eredményemet?

Az antigén teszt eredményét e-mailben, magyar, angol, német, arab, héber, dán, észt, spanyol, finn, francia, horvát, olasz, litván, holland, lengyel, portugál, román, szerb, svéd, szlovák, szlovén, török és ukrán nyelven küldjük el önnek – alapesetben 15 percen belül.

Egy vagy két tesztre van szükségem?

Amennyiben nincsenek tünetei, a teszt mégis pozitív lett, és teljesen biztosra szeretne menni az eredménnyel kapcsolatban, érdemes lehet egy PCR-tesztet is csináltatni az antigén teszt után. Tünetektől függetlenül érdemes lehet az antigén után PCR-tesztet is csináltatni, ha maximális biztonságra törekszik, és az antigén teszt negatív lett.

Hogyan és mikor hagyhatom el a karantént?

Ez a fajta teszt nem alkalmas a karantén kiváltására, ha ilyen célból csináltatna tesztet, válassza a PCR-tesztet.

Milyen helyzetben lehet értelme az antigén teszt mellett másfajta tesztet is elvégezni?

Az antigén tesztet az antitest teszttel szokták kombinálni amikor a gyorsaság fontos, de árnyaltabb képet szeretne kapni a páciens, mivel mindkettő 15 perc alatt kész van, de az előbbi a pillanatnyi, míg utóbbi a korábbi fertőzöttséget vizsgálja.
Ha az antigén teszt pozitív, de az antitest negatív, akkor például alighanem friss fertőzésről van szó – fordított esetben viszont valószínűleg a páciens átesett a fertőzésen, de már meggyógyult és nem fertőz.

Milyen praktikus információkat érdemes még tudnom a Nemzetközi Oltóközpont antigén-tesztjével kapcsolatban?